Star Wars - Cseppben a tenger...

Hangja határozott volt, legbelül mégis vegyes érzelmek tomboltak. Egy romos templomféle mellett szálltak le. Snoke maga kísérte el tanítványát a régi, köves úton. Hűvös volt, az ég teljesen elborult, mintha bármelyik pillanatban leszakadhatna. A romok közül emberek léptek elő, teljesen egyforma arcuk és termetük árulkodott származásukról. "Klónok..." Látván a Legfőbb vezért tisztelegtek. Végül elérték az út végét, egy repedezett, ódon kőfalat, mely egykor talán a templom díszes kapuja lehetett. És ott volt Ő is. Sötét ruhát viselt, hagyományosat, mégis megjelenése  eltért a várttól. Kék arcát élénk piros szemei ékesítették, csak úgy sütött róla a magabiztosság. Megjelenése egyértelműen besorolható volt, egy chiss. Tisztelettudóan hajolt meg mestere előtt. Snoke a mellette álló fiúra mutatott.
-Ő itt Kylo Ren. A gondjaidra bízom!
-Megtisztelsz.
Közelebb lépett és a kezét nyújtotta:
-Juuzen vagyok.
De Ren meg sem mozdult. Továbbra is távolságtartó maradt. De ezúttal nem sikerült félelmet keltenie. Juuzen visszahúzta kezét, végigmérte a fiút és felnevetett.
-Jól van hercegnő, majd köszönni is megtanulunk. - bár ennyi is elég lett volna, még hozzátette- Hát nem egy Darth Veder.
-Te kis...!- ugrott volna Ren, de mestere megállította.
Háta mögött határozott nevetés hallatszott.
-Hux!- üvöltött hátra a fiú.
A férfi egy furcsa mosoly kíséretében abbahagyta. Snoke ismét megszólalt:
-A tábornok pár emberrel itt marad, arra az esetre ha...
-NEM. -szakította félbe Juuzen- Bocsáss meg mester, de csak útban volnának. Nem érek majd rá velük is foglalkozni.
Egy percnyi csend után a Legfőbb vezér bólintott. Intésével jelzett a katonáknak, hogy szálljanak vissza a hajóba. Hux tétovázott. Vetett egy barátságtalan pillantást Juuzenre, majd Renre és távozott. Snoke is elindult vissza, de még egyszer hátra fordult:
-Tájékoztass mindenről!
-Természetesen. -hajolt meg.
Amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt a hajó az űrben. Ren viszont maradt. Egy idegen és barátságtalan borongós vidéken... de legalább Huxtól megszabadult...mégis...most annyi minden keringett a fejében, nyugalomra lett volna szüksége, de azt nem kapott...
-Gyere.- törte meg a csendet ifjú mestere- Megmutatom a szobádat.
A keleti szárny felé indultak, bent igen nagy meglepetés fogadta Rent. A romok csak kívülről voltak ódonok, belül felújított berendezés és robbanásbiztos falak álltak. A második emeleten a folyosó közepén egy sötét acél ajtó rejtette a szobát. Fakó falak, egyszerű berendezés. Ruhásszekrény, komód és ágy.
-Hol van a kommunikációs felszerelés?
-Máshol. -felelte egyszerűen- Öltözz át! -mutatott az ágyon lévő összehajtott ruhákra- Míg itt vagy csak ezeket viselheted, a saját cuccaid süllyeszd el a szekrénybe!
Ren barátságtalan vagy inkább bizonytalan arccal állt a szoba közepén.
-Gyere le, ha kész vagy. Nem kell sietni...
Ezzel magára hagyta. A fiú úgy döntött elfogadja a kihívást, végigcsinálja. Erőssé fog válni, amilyen a nagyapja is volt. Az ágyra kikészített ruhát vizsgálva azonban egy kellemetlen érzés járta át. Barna, a jedi hagyományoknak megfelelő viselet volt. Jól ismerte, hisz régen volt hasonló ruhája. Az ágyra vágta és a fiú után viharzott.
-Mit jelentsen ez?!
Gallérjánál megragadva a falhoz szorította Juuzent.
-Mire gondolsz? -arcán édes mosoly ült.
-Egy jedi egyenruha? Ne szórakozz velem!
-Megvan az okom rá, hogy azt adtam, szóval vedd fel! Ó, és csak, hogy tudd nem ez a szórakozás legjobb módja... -megragadta Ren karját és közelebb rántotta magához- ...hanem ez.
A fiú már nem kiabált, Juuzen csókja elhallgattatta. Egy perci azt se tudta mi történik, amint azonban újra tudott gondolkodni, minden erejével ellökte magától. Kezét a szája elé emelte. Fülei végén látszott a pír.
-Mi...mi...?
Juuzen továbbra is csak mosolygott.
-Hogy merted?!
-Ugyan már, csak egy csók volt.
-Csak?! Nem tűnt fel, hogy férfi vagyok?!
-Na és? -lépett közelebb- Tetszel.
Mintha megállt volna a szíve, teste mégis azonnal reagált. A vörös fénykard alig egy centire lehetett Juuzen nyakától.
-Mondtam, hogy ne szórakozz velem!
-Eszemben sincs.
Hangja magabiztosan csengett. De ő maga is az volt. Kezét a kard felé nyújtotta, de nem a markolathoz. A sugárba nyúlt bele, rezzenéstelen arccal. Mégsem az történt aminek kellett volna. A fénykard nem ártott neki, a tenyere vonalában megszakadt. Rennek földbe gyökerezett a lába. Még sosem látott ilyet azelőtt. Juuzen kihasználta a helyzetet és elvette a kardot. Odébb hajította, míg a fiút a falhoz rúgta. Egy kezével ott is bírta tartani, persze ehhez a még be nem gyógyult (most talán fel is szakadt) sebek is hozzájárultak. Ismét az a kedves mosoly...
-Komolyan mondtam, tetszel.
Ezzel elengedte.
-Ne aggódj, mindent meg fogok tanítani, amit tudok. Holnap kezdjük, ma inkább ismerkedj a hellyel.
Ren feltápászkodott és visszaindult a szobájába. A fénykardját viszont nem bírta fölvenni, a fiú megelőzte.
-Ezt majd megőrzöm én. Magad is láttad, nem mész vele sokra.
Juuzen arcán megint ott volt a vigyor. A fiú ezt már nem bírta elviselni és az új helyén keresett menedéket. El se tudta képzelni mi vár itt rá... "Mi járhat a fejében?" Az ágy szélén ücsörögve is látta azt a mosolyt... idegesítette, mégsem bírta kiverni a fejéből.