Star Wars - Cseppben a tenger...

12 min read

Deviation Actions

Anonymous---Lucifer's avatar
Published:
341 Views

XII. fejezet

 

A csillagromboló flotta csendesen suhant. Fedélzetén a beosztottak feszengve tették dolgukat, mióta feletteseik összetűzésbe kerültek, nem lehettek biztosak benne, mikor kerül rá újra sor. Snoke nagyvezér viselkedése is megváltozott. Bizalmatlanabbá vált tanítványa felé, ritkán hívatta csak magához és soha nem kérdezte mit tanult. Nem mintha ez gond lett volna. Ren azt a kevés találkozást is alig bírta elviselni. Bár életéért tisztelettudó maradt, ahányszor szembekerültek türtőztetnie kellett magát. A bosszúvágy napról napra érlelődött benne. Érzéseit, gondolataival és emlékeivel mégis burokba kellett zárnia, nehogy megtudja, mennyire is fontos volt neki a fiú. Vajon hány nap telt el azóta? Hány napja is vesztette el a reményt? Hux érzései se könnyebbítették meg a dolgát, most már vele is vigyáznia kellett. Egyszer megkegyelmezett, Juuzen kedvéért, de nem lesz második esély. Elszigetelt kabinja biztosította neki egyedül a látszólagos békét. Itt nyugalomra lelt, most mégis kikényszerült rejtekéből. A főhídra tartott, ahova a Legfőbb vezér rendelte. Beosztottjai vigyázzba vágták magukat, amint meglátták. Erősebbnek érezte magát, mint valaha. Maszk nélkül is képes volt titokzatos és félelmet keltő maradni. A tábornok az ablakon át fürkészte a csillagokat, balján egy tiszt éppen befejezte a jelentést. Ren azonban tartotta a tisztes távolságot és vagy öt lépéssel mögötte állt meg. A férfi azonnal tudta, hogy ő az. Hátrafordulás nélkül kezdett beszélni.

-Hamarosan elérjük a Cerebrumot. -jelentette ki, mintha tudnia kellett volna, miért is mennek oda- Jeleket fogtunk a bolygóról és egy lázadóknak szánt üzenetet kódoltunk le belőle.

Végre megértette. Ez a bolygó is a peremvidékhez tartozik, a szövetségesekhez.

-Snoke Legfőbb vezér azt akarja, te kerítsd kézre a lázadók szövetségeseit és tudd meg tőlük az ellenállás tartózkodási helyét!

Végre megfordult, hogy láthassa Ren reakcióját a parancsra. A fiú nyugalommal fedte el kétségeit. Amióta elvesztette szerelmét, szeretett volna közömbös maradni és valamennyire segíteni a lázadókat, hogy minél hamarabb megszabadulhasson az Első rendtől. Tekintetét a lassan közeledő bolygóra emelte. Apró volt akárcsak az egykori Sennor. Tisztán megközelíthető, zöld égitest.

-A Legfőbb vezér továbbá ragaszkodott hozzá, hogy egyedül én kísérjelek el. -folytatta önelégült mosollyal, láthatóan nem tanult a korábbiból.

Szemük gyilkos pillantása találkozott és a tisztek megmerevedtek. Mind készen álltak egy újabb összecsapásra -ha lehet a betonba tiprást annak nevezni. Szerencséjükre viszont Ren ismét a bolygó felé emelte tekintetét.

-Legyen.

Minden porcikája ellenkezett, hogy ezzel a pojácával menjen küldetésre, de Snokekal nem vitázhatott. Visszatért kabinjába, hogy összeszedhesse magát. Bár mindössze csak egyedül akart maradni még mielőtt újabb hibát követ el. Tudta, hogy mestere bizalmatlansága miatt küldi őt. Ha sikerrel jár talán elterelődik róla a figyelem. Viszont, ha tényleg megtudja hol bujkálnak épp a lázadók, azzal megássa édesanyja sírját is. "Nem." Azt már képtelen lenne elviselni. A hangár felé vette az irányt, ahol Hux már hajója előtt várta. Arcáról sütött a türelmetlenség, már alig várta, hogy elkaphassa a lázadók szövetségeseit. "Féreg." Mégsem lepődött meg, mindig is az volt, az egymástól távol töltött idő pedig csak felerősítette ezt. Vagy csak elszokott ettől a kegyetlenségtől. Akárhogy is, a hideg futkosott a hátán, hogy a tábornok ennyire örül pár szerencsétlen áldozatnak. Hamar leszálltak az esőerdő borította bolygón. Néhány nagyobb folyón túl nem láttak mást mint égig érő fákat. Lombkoronájuk majdhogynem teljesen elfedte az égboltot. Félhomály uralkodott a gyökerek borította földön. Apró állatkák neszezésén kívül semmi sem zavarta meg az idilli csendet. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy itt bárki is él.

-Erre. -mutatott irányba a kezével Hux.

Plasma és pár rohamosztagos a hajónál maradt, míg ők ketten elindultak. Egyre mélyebbre hatoltak az erdőben. Egyikük se zavarta meg a csendet, némák és feszültek voltak. Ren sejtette, hogy ennek a küldetésnek valójában két oldala van, nem csak a lázadókról szól, hanem róluk is. Snokeot dühítette ami történt, de nem volt benne biztos, hogy pontosan mi. Az, hogy megtámadta a tábornokát vagy az, hogy életben hagyta. Ha lesújtott volna legalább biztos lehetett volna benne, hogy még mindig a sötét erő uralja a végzetét. Most azonban jogos volt bizalmatlansága. Talán azt reméli, hogy újra megtörténik és ha így lesz megteszi, amit kell? Végül valami még saját aggodalmainál is erősebbnek bizonyult, a közelben lapuló lázadók félelme. Érezte, ahogy némán bujkálnak egy közeli lyukban, bízva benne, hogy nem találnak rájuk. "Nincsenek sokan. A többség már elmenekült, de ők maradtak... Talán időt nyerni nekik." Ren feje automatikusan a helyes irányba fordult. Akaratlanul árulta el őket, mert Hux látta ezt a reflex szerű mozdulatot és azonnal irányt váltott. Egy fa gyökerei meg voltak törve, ahogy az alatta lévő csapóajtó megsértette őket. A rozsdás fém régi volt már, nem mai ez a bázis. Hangos nyikorgás kíséretében tértek be a régi bázisra. Elsőre elhagyatottnak tűnt, Hux óvatlanul beljebb is lépett egy irányítópulthoz. Ujjaival megkocogtatva lehullott róla némi vakolat és száraz levél.

-Ez se mai holmi. -flegmázott.

Ren azonban jól tudta, hogy nincsenek egyedül, készen állt. Két lázadó lépett ki az előttük elterülő komputerek mögül és azonnal rájuk is lőttek. "Felesleges." A fiú felemelt kezével állította meg a lézer sugarakat. A tábornok tegezéből is előkerült a fegyver és már éra is tartott. A két halálos sugár végül a falban végezte, fegyvereik pedig a helyiség két sarkában. Esélyük sem volt. Hux térdre kényszerítve bilincselte meg őket. Ren bele se akart gondolni, mégis előjött, amit nemrég a fejében látott, hogy vele is ezt akarta tenni. Megalázni, megtörni... Ahogy a lázadók csuklyája lekerült az elszántság teljesen kivehetővé vált arcukon. Két nő. Egyikük kicsit nagyobb darab, idősebb, talán harminc. Sötét barna haja hátul csattal összetűzve, bár pár tincs még keretbe foglalta arcát. A másik törékeny, szeplős, csillogó szemekkel. Vörös haja fejtetőjén keresztbe fonva, akárcsak egykor Leianak. Egyikkőjükön sem látszott a félelem, vagy a kétség, belül mégis reszkettek. A halál közelsége... ez az utolsó útjuk, az utolsó szavaik, az utolsó érzéseik. Mégis percről-percre tűnt el belőlük minden fájdalom. Sorsuk elfogadása vette át a helyét, visszaidézvén az egykori szép emlékeket, a nevetést, a veszteséget. "A halál, olykor megváltás." Olvasta ki egyikükből. "Figyelmeztetnem kell az Ellenállást!" Hangzott egy férfiasabb hang a fejében. Alig észrevehetően nézett fel a terem mélye felé. Szeme a semmibe meredt, míg gondolatai átsuhantak a helyiségen. Az egyik kisebb láda mögött meg is lelte a hang tulajdonosát. Apró, Mowf fajú lény volt, akit a társai az életük árán is bújtattak, hogy legalább a lázadók kaphassanak esélyt a menekülésre. Ren habozott. Végül a tábornok csak észre vette, ahogy a semmibe bámul.

-Van itt még valaki? -tette fel a kérdést.

A nők lélegzet visszafojtva meredtek a fiúra. Imádkoztak, hátha nem vette észre, bár erre semmi esély nem volt.

-Nincs. -felelte végül.

Kimondhatatlan érzés futott végig rajta, ahogy elhagyták a bunkert tudván, hogy az Ellenállásnak megadta az esélyt. Ennél többet most nem tehet. Néma csendben sétáltak vissza a hajóhoz, a lázadók engedelmesen haladtak a haláluk felé. Phasma emberei azonnal átvették őket és figyeltek rájuk, míg vissza nem értek a csillagrombolóra. Snoke elégedettsége átjárta a levegőt. A foglyok azonnal a vallató szobába kerültek, ahol alig pár percük maradt csak felkészülni a legrosszabbra. Mindössze négyen maradtak, kettő a kettő ellen. Hux a fiatalabbhoz lépett. Talán a kora miatt hitte, hogy gyorsabban megtöri. Mégis némi szemlélődés után félre állt. Kezével hívta oda a fiút. Neki kell kezdenie. Koncentrált és belépett a lány fejébe. "Tatjana. Annyi idős, mint én... Száraz helyről származik. Szerencsére nem tud pontos helyet." Ren pár percnyi áskálódás után szólalt csak meg.

-Nem tud semmit. -vetette hátra a válla felett.

Hux elégedetlen pillantással meredt rá. Nem ehhez a Renhez szokott az évek alatt. Vissza akarta kapni azt a türelmetlen állatot, aki egykor megtetszett neki.

-Akkor nem vesszük hasznát.

Kezében tőr villant, amit egy szempillantás alatt a lány hasába mélyesztett. Tatjana fájdalmasan felmordult, míg vére vörösre kezdte festeni a kövezetet. A férfinak szeme se rebbent, Ren ezzel ellentétben megrezzent. Elpuhult...

-Ne! -kiáltott fel a másik, mire Hux már torkához is szorította a fegyvert.

-Te is sorra kerülsz. -"nyugtatta".

Ren közelebb akart lépni hozzá, de a tábornok megállította.

-Megvolt az esélyed. -nézett rá elégedetlenül- Most én jövök.

Kegyetlen tekintettel fordult a nőhöz, aki állta pillantását. Sőt, viszonozta. Mégis könnyeket tartott vissza. Szemét haldoklótársára szegezte, mintha csak azt mondta volna: Itt vagyok. A fiúnak fájdalmas emlékképek villantak be. Ha végig kellett volna néznie, ahogy Juuzen meghal, abba biztosan belepusztul. Tekintetük találkozott és tisztán látta a nő gyűlöletét. Szívtelen szörnyetegnek tartotta, pedig nem ő szúrt. Mégis ő volt a felelős mindenért. Újabb döntést hozott. Keze apró mozdulatával hozta meg a helyes lépést. Tatjana feje lassan leereszkedett, ahogy elvesztette eszméletét. "Fájdalom és félelem nélkül meghalni a háború legnagyobb kiváltsága." Huxot nem érdekelte a lány, egy futó pillantás után a nőhöz fordult és végre munkához látott. Összetörte lelkileg, ideje volt testileg is megkínozni. Ren azonban látta, amit a parancsnok nem volt hajlandó észre venni, hogy a nő nem fél. Már felkészült a halálra.

-Hol van az Ellenállás cirkálója?

A szoba néma csenddel telt meg.

-Jó.

A férfi egy hirtelen mozdulattal hasította fel a lázadó karját. Fogait csikorgatva viselte el a fájdalmat.

-Hol van az Ellenállás cirkálója?

Továbbra sem érkezett válasz, Hux folytatta a kínzást, a nő pedig rendületlenül tűrte. De a férfi türelme a végére ért. Aktiválta a lézerpengét is tőrén, majd lassú mozdulatokkal vágta le a lázadó egyik kezét. Üvöltés rázta meg a levegőt, Ren azonnal elkapta a férfi karját.

-Túl messzire mész!

Hux végre kimutathatta a foga fehérjét és a falhoz szorította a fiút.

-Inkább te vagy szánalmas! -rivallt rá, majd elengedte.

Lassan ismét közéjük került a kellő távolság.

-Azt hiszed elvenni valaki méltóságát kegyes gesztus? -biccentett Tatjana felé- Elvetted tőle az utolsó perceit.

Hangja ismét olyanná vált, mint azon az estén. "Nem." győzködte magát mind hiába, igaza van... Pedig csak jót akart. Hux látta rajta a bizonytalanságot.

-Ha ez a Legfőbb vezér fülébe jutna. -vetette fel- Vajon mit tenne veled?

Ren kénytelen volt megkeményíteni a szívét, egy utolsó pillantást vetett a nőre. "Sajnálom."

-Tégy, amit akarsz.

A férfi gonosz vigyorral lépett közelebb, ám láthatatlan falba ütközött.

-Vele.

Ezzel távozott. Bezárult mögötte a hangszigetelt ajtó, de tudta, a legfájdalmasabb halált szabadította a nőre. A tábornok alig húsz perc alatt kiélte magát és véres tőrét törölgetve jelent meg a folyosón.

-Takarítsátok el őket. -parancsolt a két őrre.

-Nos? -érdeklődött Ren.

-Semmi. -felelte egyszerűen.

-Sokra mentünk. -nézett rá fenyegetően- Te fogsz azért felelni, hogy nem hagytál olvasni benne!

Mielőtt azonban igazán összeszólalkozhattak volna Phasma jelent meg.

-Uram! -szólította meg Huxot, mintha Ren nem is a felettese volna- Újabb üzenetet fogtunk a bolygóról!

-Hogyan?! -háborodott fel.

A fiú megjátszott döbbenettel figyelte őket.

-Intézkedjen! -parancsolt rá a tábornok- Élve hozza elém!

-Igenis!

Riasztva egységét már úton is voltak a bolygó és a nemrég elhagyott bázis felé. Ren kissé feszülten fordult utánuk. Hux ingerülten meredt a fiúra.

-Gyere velem! -indult el a folyosón.

Szó nélkül követte a közeli tárgyalóba, ahol nyugodtan beszélhettek. A tábornok bekattintotta a árat és várt. Ren tudta, hogy valami baj van.

-Elárultad az Első rendet, Ren? -tette fel anélkül, hogy hátrafordult volna.

-Nem. -vágta rá egyből.

Hux dühösen fordult felé.

-Üres volt a bázis, amikor eljöttünk? -nézett mélyen a szemébe.

-Igen. -habozás nélkül kellett felelnie, hogy hihető legyen, de egyenlőre nem sikerült meggyőznie a férfit.

-Nem volt ott senki?! -hangja egyre ingerültebbé vált.

-Nem! -rivallt rá dühösen.

Elméjébe belépve manipulálta tudatalattiját. "Nem volt ott senki. Nem volt ott senki!" Hux végül bólintott.

-Rendben. -simította hátra haját- Ez esetben, csak ő tudja hol az Ellenállás cirkálója.

"Basszus!" Valóban, ha elkapják és Ren kiolvassa az elméjéből, vagy megtörik... rájuk találnak. Az üzenet, az áldozat feleslegessé válik, mint már oly sokszor. "Nem. Ezúttal nem." Sokszor hitte már azt, hogy elhatározta magát, akár a sötét oldal mellett, akár Snoke oldalán, akár apja megölésében, mindig támadtak kétségei. Ez most más volt, tudta mit kell tennie és nem félt meghozni az áldozatot. Visszavonult a kabinjába és meditációs pózba helyezkedett. A bolygóra koncentrált, ami egyre közelebb került, majd megtalálta a célt. A hajóról épp leszálló alakulat Phasma vezetésével megindult a bázis felé. Megkereste a leggyengébb elmét a csapatban és benne lelt menedékre. Végig kísérte őket az erdőn, a titkos csapóajtóig, amit berobbantva tártak fel. Odalent a használhatatlannak tűnő berendezés igenis működött. Egy apró lény ugrott az irányító pult mögé. Alig derékig érő, zöldes lilás bőrű lázadó volt. Phasma és csapata azonnal bekerítették, ám nem adta meg magát harc nélkül. Csöpp szárnyaival emelkedett el a földről és lőtt az osztagra. Két tagot sikerült azonnal leszednie. "Ügyes." Ren csak remélhette, hogy ezt a testet nem fogja eltalálni, viszont még nem vehette át az irányítást. A lény minden erejével küzdött, de végül Phasma egy jól irányzott lövéssel megsebezte. Szárnyai egy életre haszontalanná váltak. Fejét díszítő antennái csalódottan lógtak a föld felé. A maradék rohamosztagosok megbilincselték a kis teremtményt, aki még ekkor sem hagyta magát. Bár harcolni nem tudott karmolt, harapott és rúgkapált, mint egy kisgyerek. Végül szembekerült a századossal. Ren csak erre a pillanatra várt, átvette a rohamosztagos elméje feletti uralmat és célra tartotta fegyverét. A kis lény meglepetten fordult a puska felé. Egy pillanat volt csupán, ahogy a lézer áthatolt a koponyáján. Az utolsó lázadó, aki tudta a választ a kérdésükre, meghalt. Phasma célba véve a dezertáló tisztet kérte számon.

-Ezért felelni fog! -jelentette ki gépiesen, de nem számított.

Ren egy újabb lövést adott, le amivel az utolsó rohamosztagos is a földre rogyott. Már csak ketten maradtak, de nem sokáig. A százados azonnal visszalőtt és a fiú még azelőtt kilépett a meditációból, mielőtt megtapasztalta volna a halált. Mély lélegzetekkel csitította le elméjét. Megtette. Elárulta az Első rendet és megvédte az Ellenállás cirkálóját. Meghozta a döntést. "Egy szörnyeteget láttak bennem az erőm miatt, lehetőséget az uralkodásra, de csak akkor lehettem igazán önmagam mikor a szemedbe néztem." Tekintete elkalandozott a csillagok között. "Sem Ben Solo, sem Kylo Ren nem létezik már. Csak Ren maradt, egy név, egy végzet. Az aranyközépút a Fény és a Sötétség között." A háború vége és egy új kor hajnala percről percre közelebb kerül. A remény szikrája hamarosan fellobban a galaxisban és egy sötét árny fogja óvni, akár az élete árán is. 





© 2018 - 2024 Anonymous---Lucifer
Comments0
Join the community to add your comment. Already a deviant? Log In